Bárhova megy az ember, nyomot hagy maga után – Biden család bűncselekedeteinek előzményei

译者: 永远的诺亚方舟 图片: 阿喵

A vallásos emberek tudhatják,hogy az Isten minden cselekedetünkről tud,és minden cselekedetünk rögzítve van,azonban a Biden család és a Kínai Kommunista Párt között lezajlott számos gonosz tranzakciókről részletes feljegyzések is vannak.

1979 és 2004 közötti időszak a Joe Biden és a Kínai Kommunista Párt összeismerkedésének korai időszaka.1979-ben a 36 éves Joe Biden Delawarenek a szenátora volt,az amerikai kormány képviselőjeként töltött néhány napot Deng Xiaopingnél. 1997-ben Biden a “Szenátus Külkapcsolati Bizottságának” rangsorolt ​​tagjává vált. Ez idő alatt Biden támogatta a szabadkereskedelmi jogszabályokat,ami segítette a KKP-t a WTO-ba való belépésben. 2001-ben Biden a “Szenátus Külkapcsolati Bizottságának” elnöke lett,ugyanebben az évben a KKP-t beengedhették a WTO-ba. 2004-ben Biden találkozott Yang Jiechivel.

2005-től 2006-ig a Biden családot azzal vádolták,hogy megkerülte a költségvetési törvényeket,2005-ben Hunter Biden partnere megalapította a Rosemont Capital alapítványt. 2006-ban Hunter és testvére James megszerezték a hedge fundot(Paradium). 2007-ben találkozni kezdtek a KKP politikusaival. Január 1-jén Joe Bidenet újraválasztották a “Szenátus Külkapcsolati Bizottságának” elnökévé. Január 7-én Biden második alkalommal bejelentette törekvését az elnökválasztási jelölt jogának megszerzése iránt. Január 18-án Hunter lemond a hedge fund (Paradium)vezérigazgatói posztjáról. Bulger és Lin szeptember 5-én megalapítják a Thorntont.

2008 és 2009 között megkezdődött az együttműködés Biden és a Kínai Kommunista Párt külkapcsolati szervezete között. 2009. március 14-én a Rosemont Solebury Capital fel lett vásárolva. 2009. július 9-én Bulger és Lin Pekingben megalapították a Solebury Thornton Consulting Co.,Ltd.-t,2009. augusztus 23-án Biden-t Obama alelnök jelöltjévé választották. 2009 szeptemberében Hunter megalapította a Seneca Global Advisors vállalatot,amelynek célja a kis- és középvállalkozások piacának bővítése az Egyesült Államokban és más országokban. 2008. november 4. Bidenet az Egyesült Államok 47. alelnökévé választják. 2009. július 27. és 28. között az első S&ED-t Washington DC-ben tartották. 2009. július 29-én Delaware-ben a Rosemont Seneca Advisors LLC fel lett vásárolva. 2009. november 10-15 között tartották meg az első first Sino US Provincial Legislative Leaders Forum-ot.

2010 az az év,amikor Hunter üldözte a Kínai Kommunista Párt pénzét. A Rosemont Realty 2010-ben szerezte meg a BGK-t. A BGK 22 államban 135 kereskedelmi épületnek a tulajdonosa. Huntert a BGK tanácsadójává választották. 2010. április 7-én Hunter találkozik Ji-vel az SSF részeről.

2011-ben Hunter,hivatalos megerősítés nélkül jár Kínában. 2011. április 18-tól 20-ig Hunter tajvani bankokat és kereskedelmi intézményeket látogatott meg,Thornton elnöke,Bulger és Lin vezérigazgató kísérte. 2011-ben Biden Kínában és Szecsuánban járt utazni. 2011. augusztus 17-én Biden Kínába látogatott és találkozott Yang Jiechi kínai külügyminiszterrel,augusztus 19-én Biden és Hu Jintao találkoztak a Nép Nagytermében,augusztus 22-én Biden beszédet mondott a Szecsuáni Egyetemen,november 28-án Thornton és a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Támogatási Tanács (CCPIT)közösen szervezett üzleti eseményt New Yorkban,beleszámítva a Bank of America vezető partnerét.

2012-ben zajlott le Hunter első tranzakciója a Kínai Kommunista Párttal,Wanxiang Group. 2012. január 17-én Biden és Xi Kaliforniában találkoztak. Január 19-én a Hunter’s Seneca Global Advisors együtt működött az amerikai energiatechnológiai cég- Great Pointottal,amely elfogadta részvénybefektetésként Wanxiang Grouptól 4,2 milliárd dollárt,valamint 1,25 milliárd dollárnyi projekt alapítványpénzt,ami abban az évben a legnagyobb kockázatitőke-befektetés volt az Egyesült Államokban. Wanxiang Group egy ipari konglomerátum,amely régóta politikailag keveredett a Kínai Kommunista Párttal,ennek a befektetési esetnek köszönhetően Wanxiang Group profitált a Biden által befolyásolt amerikai politikából. 2013-ban Wanxiang Group megszerezte az A123,autóipari lítium akkumulátor és akkumulátorrendszer-gyártó,csődeszközeit. 2014-ben Wanxiang Group nyerte a Fisker Automotive csődárverését. Fisker Automotive egy megszűnt plug in hibrid sportautó-gyártó üzem. Akár a Fisker Automotive,akár az A123,létrehozásukat az Amerikai kormány mind hitelekkel váltotta valóra. Ezek a gépjárműgyártó vállalkozások Delaware-ben helyezkednek el,és Delaware mégpedig Biden szülővárosa. Ez azt jelenti,hogy ezeket a Wanxiang Group által megszerzett technológiákat amerikai adófizetők támogatják.

2013-ban zajlott le Hunter és a Kínai Kommunista Párt közötti második tranzakció,BHR. 2013. december 4-én Hunter kíséretével Biden hivatalos utazásra indult Kínában. Ezzel az uttal váratlanul futott össze az ukrán elnök,Viktornak a hivatalos utazása,akkor írták alá a szerződést,Hunternek a BHR egyezményét. Ugyanezen év december 16-án a BHR-t Shanghajban vásárolták fel a State market regulatory administration(SMRA)nyilvántartása szerint.

Biden 2014. október 3-i beszédében elmondta: “Remélem,hogy Kína sikerrel jár! Gazdasági sikerük érdekünk.” 2015-ben zajlott le Hunter és a Kínai Kommunista Párt között a harmadik tranzakció,Sino-Ocean. Január 23-án,a Washington DC-ben megtartott 2015-ös S&ED rendezvényen,Joe Biden találkozott Yang Jiechivel,Kínai Kommunista Párt államtanácsosával,ugyanezen a napon a Rosemont,a Seneca és a Thornton által birtokolt 30%-os BHR-részvényt két részre lett osztva,az amerikai részt pedig Rosemont,Seneca,Bohai LLC és Thornton LLC birtokolják.

2016. szeptember 8-án a Luoyang Luanchuan Molybdenum (China Molybdenum)megállapodást kötött a Freeport-McMoRannal,egy Kongói Köztársaságban található bányászati ​​jogokkal rendelkező vállalat 56%-os részesedésének megvásárlásáról,ugyanakkor a BHR további 24%-ot vásárolhatja meg. 2017 májusában Hunter privát módon találkozott a CEFC elnökével,Ye Jianminggal egy miami szállodában,az SMRA 2017. október 23-i nyilvántartásai szerint 2,8 karátos gyémántot fogadott el. Hunter megvásárolta a BHR tőkéjének 10% -át,2017. november 18. Hou Zhiping,volt hongkongi politikust vesztegetés és pénzmosás vádjával tartóztatták le a JFK repülőtéren,Hunter segítségét kérte.

2019-ben Hunter tagadta,hogy érdekekben részesült volna a kínai szerződésekből. Május 2-án Biden megemlítette,hogy „Kínai nem fog Amerikával versenyezni.”Május 3-án arról számoltak be,hogy a BHR befektetett a Face ++ -ba,amely egy kínai arcfelismerő szoftvert fejlesztő megfigyeléssel foglalkozó cég,elsősorban a KKP törvény végrehajtását és használatát szolgálják,ideértve a kisebbségnen lévő muszlimok ellen is. 2019 szeptemberében Biden elmondta,hogy soha nem tárgyalt Hunterrel a kínai szerződésekről.

0
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments

喜马拉雅巴黎七星农场

欢迎战友加入我们: https://discord.gg/mM4pXyJJAx Oct. 27